A CATL alapítója is felszólalt a davosi Világgazdasági Fórumon

2024-01-23

2024. január 23. – Technológiai áttörést sikerült elérni a gépjármű-akkumulátorok fejlesztése területén, ami az elkövetkező években világszerte felgyorsítja az elektromos járművek terjedését – fejtette ki Dr. Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke a Világgazdasági Fórum 2024-es éves találkozóján a svájci Davosban. 


Dr.Robin Zeng_WEF 2024.JPG

„A teljes gépjárműipar fenntarthatóvá alakításában kulcsszerepet játszik az elektromos járművek elterjedése, amelyhez technológiai innovációra, fenntartható és felelős ellátási láncokra, valamint valamennyi érdekelt fél összehangolt erőfeszítésére van szükség” – mondta Dr. Robin Zeng, a CATL alapítója és elnök-vezérigazgatója a január 15–19. között 54. alkalommal tartott Világgazdasági Fórumon. A CATL alapítója a nemzetközi csúcstalálkozó „Elektromos járművekre való átállás: Maraton vagy sprint?” című panelbeszélgetésén vett részt. Dr. Zeng szerint a zöld energiára való átállásban elengedhetetlen az akkumulátortechnológia innovációja. Ennek megfelelően a CATL nagy hangsúlyt helyez a folyamatos fejlesztésre, illetve továbbra is arra összpontosít, hogy minél nagyobb hatótávolságú elektromos meghajtási lehetőséget biztosítson a vásárlók számára. A vállalat közelmúltban bevezetett kondenzált akkumulátorai 500 Wh/kg energiasűrűséggel rendelkeznek, ami 70-80 százalékos növekedést jelent az eddig elérhető NCM (lítium, nikkel, kobalt, mangán) akkumulátorokhoz képest. A kondenzált akkumulátorokat j elsősorban a légi közlekedéshez szánják, de a jövőben gépjárművekben is használhatják ezt a technológiát, hiszen a gyártás volumenének növelésével csökkenthetők az előállítási költségek. 


Az akkumulátor-fejlesztés technológiai áttörései megalapozzák az üzleti modell innovációját is, ami hozzájárul az elektromos járművek fenntartható elterjedéséhez többféle alkalmazási területen. A V2G (Vehicle to Grid) fejlesztés például annak a feltételét teremti meg, hogy az elektromos járművek akkumulátorai elosztott, mobil energiatároló egységként működjenek. Az elektromos autók tulajdonosai számára ez lehetővé teszi, hogy akkumulátoraikat a csúcsidőn kívüli órákban feltöltve, majd csúcsidőben a villamos energia hálózatba kapcsolva értékesítsék a megtermelt áramot, így bevételt termeljenek. 


„A jövőben amikor nem vezetjük az autónkat, az pénzt fog termelni. Ennek megvalósításához azonban hosszabb élettartamú akkumulátorokra lesz szükség. Ezért a CATL jelenleg már a 18 000 ciklusos élettartamú akkumulátortechnológia fejlesztésén dolgozik.” - mondta Dr. Zeng. 


Ahhoz, hogy minél többen áttérjenek az elektromos közlekedésre, elengedhetetlen a fenntartható ellátási lánc is. A CATL 2023 áprilisában jelentette be, hogy 2025-re az összes akkumulátorgyártó üzemében, 2035-re pedig a teljes ellátási láncában megvalósítja a szén-dioxid-semlegességet. Ezért a beszállítók kiválasztásánál a vállalat kiemelt szempontként tekint azok földrajzi elhelyezkedésére és arra, hogy használnak-e működésükhöz zöld energiát. 


Dr.Robin Zeng_WEF 2024_idézet.jpg

A CATL az ellátási lánc integritását is kritikus fontosságúnak tartja az elektromos közlekedésre történő, a természet és az emberek érdekeit is szem előtt tartó átállásban. Ehhez járul hozzá a Global Battery Alliance által, a tavalyi davosi találkozón bemutatott akkumulátor-útlevél program, melynek révén az emberek egy QR-kód egyszerű beolvasásával nyomon követhetik az akkumulátorok teljes életciklusának adatait. Az akkumulátor-útlevél az egész ellátási láncot átláthatóan bemutató eszköz, amely hatékonyan segítheti az akkumulátorok újra-hasznosítását, a határokon átnyúló kereskedelmet és az akkumulátorok körforgását, tovább segítve ezzel az elektromos autózás elterjedését is világszerte. 


Dr. Zeng szerint a sikeres átmenethez a társadalom minden részének erőfeszítéseire szükség van, a kormányzati vezetőktől kezdve a vállalkozásokon át a civil szervezetekig, beleértve a fogyasztókat is. A kormányok sokat tehetnek annak érdekében, hogy az akkumulátorok újrafeldolgozását a kis műhelyek helyett olyan képzett technológiai vállalatok biztosítsák, amelyek azt biztonságosan és a fenntarthatósági szempontok maximális figyelembevételével végzik. 


*** A Contemporary Amperex Technology Co., Ltd.-ről 

Az innovatív energiaipari technológiák fejlesztése területén nemzetközi piacvezető vállalatként a CATL elkötelezett amellett, hogy világszerte elsőrangú megoldásokat és szolgáltatásokat nyújtson úttörő energetikai alkalmazások terén. A 2011-ben alapított Contemporary Amperex Technology Co. Ltd. (CATL) 37%-os globális piaci részesedésével a világ egyik legfontosabb akkumulátoripari szereplője A cég 13 gyártóbázisának és 5 kutatási fejlesztési központjának köszönhetően mára széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkezik. A CATL 4 gyára már elnyerte a szén-dioxid-semleges minősítést, továbbá a vállalat kettő gyárát a Világgazdasági Fórum a Global Lighthouse Network tagjává választott. A világon egyedüliként ez a két gyár rendelkezik Lighthouse elismeréssel az akkumulátoriparban. A jövőben a CATL debreceni üzeme is átveszi a vállalat zöld gyártás és a zöld logisztika terén szerzett tapasztalatait. 


További információért látogasson el a www.catl.com oldalra, vagy lépjen kapcsolatba velünk a CATH-Sajto@catl.com címen.